Uncategorized

Képtelen volt abbahagyni a csókolózást Elizabeth Taylor és Richard Burton: tiltott románcukat a Vatikán is elítélte

Szenvedély és árulás, fényűző pompa és halál: minden idők egyik legdrágább filmjében, a Kleopátrában megvolt minden, ami egy hollywoodi kasszasikerhez kell. Most 60 éves a nagy filmklasszikus, melynek két főszereplője egy súlyos tüdőgyulladásnak köszönhette legendás viszonyát.

A legendás alkotás, amely a Nílus királynőjét keltette életre a filmvásznon 243 percben, azaz több mint négy órában, 1963 júniusában került a mozikba. A rendkívül látványos képek, a lenyűgöző tömegjelenetek, de mindenekelőtt a love story tette annyira népszerűvé a filmet, a két főhős között dúló románc ráadásul a való életben is lázban tartotta a közönséget. Hiszen a Kleopátrát játszó ragyogó filmcsillag, Elizabeth Taylor és az Antoniust alakító Richard Burton nemcsak a szerepük szerint jöttek össze, hanem a forgatáson tényleg halálosan egymásba szerettek.

A Kleopátra című film örökre megváltoztatta a két főszereplő életét

Botrányt kavart

Első csókjuk egy jelenet közben, rendezői utasításra csattant el, de akkor sem hagyták abba, amikor a felvétel véget ért… „Szinte kínosan éreztük magunkat, mint amikor valaki megzavar egy intim együttlétet” – mesélték később a stábtagok. A viszonyból hatalmas botrány kerekedett, tekintve, hogy mindketten házasok voltak.

Akkoriban Taylor a negyedik férjével, Eddie Fisherrel élt

A színésznő épp a negyedik házasságában élt, Eddie Fisher felesége volt – őt alig pár évvel korábban szerette el kolléganőjétől, Debbie Reynoldstól –, Burton pedig két kislányt nevelt szintén színésznő nejével, Sybil Williamsszel. Az olaszországi forgatáson szárba szökkent, tiltott románcról eleinte csak pletykák keringtek, de aztán lesifotósoknak sikerült lencsevégre kapniuk a szerelmespárt egy ischiai hajókiránduláson. A fotók akkora skandalumot okoztak, hogy a Vatikán nyilvánosan is elítélte Tay­lorékat „erotikus eltévelyedés” miatt.

Burton két kislányt nevelt Sybil Williamsszel a románc idején

Kétszer házasodtak össze

Közben a szerelmesek között is zajlott a dráma. Burton többször visszament a feleségéhez, akit nehezen hagyott el, mire Taylor úgy benyugtatózta magát, hogy a kórházban kötött ki, de a megcsalt felek is próbálkoztak öngyilkossággal. Végül mindketten elváltak, és a pár 1964-ben összeházasodott a montreali Ritz-Carltonban. A lapok az évszázad esküvőjeként számoltak be róla.

A színésznő így áradozott: „Annyira boldog vagyok! Ez a házasság örökké tart majd.” Első nekifutásra tíz év örökkévalóság jutott nekik, aztán elváltak – Liz addigra a gyógyszerek rabja lett, Burton az alkoholé, ráadásul félrelépett Nathalie Delonnal. De képtelenek voltak végleg elszakadni egymástól, és alig másfél évvel a válásuk után újra összeházasodtak. Ez azonban már nem volt az igazi. Annyit veszekedtek, hogy végül kevesebb mint egy év múlva újra elváltak útjaik, ezúttal végleg. De Burton haláláig közeli barátok maradtak, és összesen 11 filmben szerepeltek együtt.

Eredetileg Stephen Boyd játszotta volna Antonius szerepét

Minden kezdet nehéz

A színésznő 30 éves volt a Kleopátra forgatásakor, és akkoriban példátlan összeget, egymillió dollárt kapott a szerepért, plusz a bevételből is részesült – végül állítólag hétmillió dollárt tehetett zsebre a filmnek köszönhetően. De nehéz út vezetett odáig, amíg a mozi egyáltalán elkészült. Nem sokkal a forgatás előtt Taylor ugyanis súlyosan megbetegedett, majdnem belehalt egy tüdőgyulladásba, még gégemetszést is végre kellett hajtani rajta. Emiatt végül fél évvel el kellett halasztani a kezdést. Ekkor került át a helyszín Rómába, és a csúszás miatt nemcsak a rendezőt, de a két férfi főszereplőt is cserélni kellett, eredetileg ugyanis Burton helyett a Ben Hurból ismert Stephen Boyd játszotta volna Antoniust, és Caesar szerepére sem Rex Harrison volt az első választás.

A gyöngyökkel és flitterekkel televarrt, ikonikus 24 karátos arany ruha

A munkálatok végül több mint két évre elnyúltak, és irdatlan összegbe kerültek – mai pénzre átszámítva több száz millió dollárt emésztettek fel, a filmet készítő stúdió majdnem tönkrement bele. Hatezer statisztát alkalmaztak, elképesztő összeget költöttek el a 26 ezer látványos jelmezre, csak a filmben látható hadseregnek 8000 pár cipő készült, és egy kéttonnás szfinxszobor is felbukkant az egyik jelenetben. Nem kíméltek költséget, Taylor 65-ször öltözött át, többek közt a gyöngyökkel és flitterekkel televarrt, ikonikus 24 karátos arany ruhába. De megérte – a jelmeztervező nemcsak Oscar-díjat nyert a látványos ruhákért, de a gyönyörű színésznő Kleopátraként divatot teremtett. A 60-as-években a nők olyan frizurát vágattak, úgy festették ki a szemüket, mint amilyen az övé volt a filmben, és félvállas ruhát, kígyós gyűrűt, karperecet hordtak.

A valódi Kleopátra

XII. Ptolemaiosz fáraó lánya az időszámításunk előtti első században volt Egyiptom uralkodója. Állítólag nem is a szépsége, inkább a kisugárzása és különleges intellektusa tette annyira ellenállhatatlanná. Legalább kilenc nyelven beszélt, művelt, tanult nő és remek társalgó volt. Egzotikus hajviseletét és gyöngy ékszereit még a római nők is másolták. 39 évesen lett öngyilkos, a legenda szerint áspiskígyóval maratta magát halálra.

 

Szöveg: Bognár Kriszta

fotó: Gettyimages