Konyha

A világ új, csípős kedvence, a kimcsi: így használja a kóreaiak kedvenc savanyú káposztáját

A koreai gasztronómia, illetve ennek egyik alapvető étele minden földrészen egyre népszerűbb. Nem véletlenül, hiszen nemcsak ízletes, hanem rendkívül egészséges is.

Mint a savanyú káposzta

Egy angol turisztikai lap az internetes kereséseket megvizsgálva új sorrendet állított fel a világ kedvenc ételkülönlegességei között: már nem az olasz pizza, hanem a koreai kimcsi vezeti a népszerűségi listát. Koreai éttermek, ázsiai boltok kínálják egyre több variációban ezt a specialitást.

És hogy mi ez az új sztár? Egy kínai kelből készülő fermentált, vagyis erjesztett salátaféleség. Sokszor köretként eszik, de a koreai húsételeknek is gyakori hozzávalója. Rizzsel kísérve önállóan is kedvelik. Erjesztés előtt tesznek bele a nálunk szintén mindenhol kapható daikon (azaz jégcsap) retekből, sóval, piros színű fűszerekkel (őrölt fűszerpaprika, csilipaprika), fokhagymával, gyömbérrel gazdagítják. A hozzávalók száma elérheti akár a nyolcvanfélét is. Összességében kicsit emlékeztet a mi savanyú káposztánkra.

Így készül:

A kínai kelt és a jégcsapretket feldaraboljuk, jól megsózzuk, leöntjük vízzel, és két óráig hagyjuk állni, amíg kicsit összeesik. Fűszerpasztát készítünk néhány gerezd fokhagymából, egy kevés friss piros csilipaprikából (vagy csilipehelyből), őrölt fűszerpaprikából, egy darabka reszelt gyömbérből, egy körtéből, fél kaliforniai paprikából, egy evőkanálnyi főtt rizsből, 2-3 evőkanál halszószból és kevés sós vízből. Ezeket a hozzávalókat összeturmixoljuk, kesztyűt húzva jól összekeverjük a káposztával, és letakarva néhány napig hűtőben hagyjuk erjedni a keveréket.

Mindenki máshogy fűszerezi

Az ázsiai konyhák ugyanúgy hatottak, hatnak egymásra, mint az európaiak. A koreait is befolyásolta a japán vagy a kínai konyhaművészet, de mégsem lehet ezekkel egy kalap alá venni. Saját, ezeréves hagyományaival megőrizte eredetiségét. A kimcsi gyakorlatilag Korea nemzeti eledele, akárcsak nekünk a gulyás vagy a paprikás csirke. Megvannak a maga családi változatai, a fűszerezése teljesen egyedi is lehet. Sokan állítják egyébként, hogy a koreai konyha nem áll messze a magyartól, használja az egyik legfontosabb fűszerünket, az őrölt pirospaprikát, és nem veti meg a csípős ízeket.

A kimcsikészítés a Koreai-félszigeten nemcsak családi, hanem országos hagyomány is. Rendszeres őszi rituálé: minden háznál klasszikus agyagedényekben erjed a finom étel, amelyből aztán naponta kikanalazzák a megfelelő adagot. Ma már persze sok koreai háztartásban előfordul, hogy agyag helyett műanyag edényben tárolják, de létezik speciális kimcsihűtő is. Már az sem szentségtörés, ha valaki készen, üvegben veszi meg a boltban – ez utóbbit mi is megtehetjük, ráadásul egyre több helyen.

Immunerősítő szuperétel

A koreaiak nagyon komolyan veszik, hogy amit megeszünk, azzal egyben gyógyítunk is, a kimcsire pedig ez különösen is igaz. A dietetikusok szerint a világ egyik legegészségesebb étele. Egy jó adag kimcsi a forró húslevesben elmulasztja a náthát. Ez a vélekedés nekünk sem újdonság, hiszen a mi húsleveseink is gyógyítják a meghűlést – mint ahogy a savanyú káposztáról is tudjuk, hogy természetes multivitamin, amely kiemelkedően magas C-vitamin-tartalommal rendelkezik. Mint minden erjesztett készítmény, a kimcsi is javítja a belek mikroflórájának egyensúlyát, segíti az emésztést, így erősíti az immunrendszert.

Fotó: Adobestock